Istenszéke
“…levezette az idegent az ösvényről a Galonya oldalába, s a nagy irtás szélén megmutatta neki az Istenszéke déli sziklalejtőjét. (…) …jó ember volt az apád, szép lelkű ember. Szerette az erdőt. Erdőmérnök volt odalent Ratosnyán. Derék magyar volt, nagy szeretet lakozott benne. De élet és halál dolgát nem értette soha. (…) Sóhajtott, s rátette kezét a kicsike zacskóra.
– Azt kívánja, hogy hintsem bele testének hamvát idefönt a szélbe, hogy itt nyugodjék, ahol otthona és hazája volt. Megteszem, meg hát. De … nincs már ebben a maréknyi hamuban … itthon van már jó ideje. Attól a perctől kezdve, hogy lehunyta ott messze … a szemét. Amit ott lehunyt a teste, azt itt felnyitotta a lelke, ennyi az egész. De ha már így kívánta, tegyünk eleget neki. (…)
… Fölkelt a fatörzsről, s kezébe vette a kicsi zacskót. Megindult vele egy kiugró sziklakő felé, mely előrenyúlt a meredek hegyoldal fölé. Föllépett a sziklára, s megoldotta kis zacskó zsinórját. Magosra emelte.
– Szél, galonyai szél, magyar hegyek szele – mondta s mély, erős hangja tovaszállt a völgy fölött, akár a harangszó –, vidd magaddal, …hintsed széjjel erdőkön, mezőkön, kaszálóréteken, legelőlankákon, patakok partján, mindenütt, ahol valamikor … járt és élt és örvendezett a világnak … élete során, bujdosásának ideje előtt. Vigyed Isten szele, vigyed…”
(Részlet Wass Albert: Hagyaték c. művéből)
Wass Albert írásaiból vett idézeteket a Mentor Kiadó, Marosvásárhely, a Kráter Kiadó, Budapest, a Czegei Wass Alapítvány, Holtmaros, valamint Wass Albert örököseinek hozzájárulásával használtuk fel.
